Anime-manga ajánlók és egy kis photoshop segítség tisztítóknak

Anime

MondoCon 2011 – tavasz

Sziasztok Animefalók!

Nem tudom, hogy hány rendszeres olvasóm van, vagy olyan, aki folyamatosan figyeli a blogot. De ez most nem is fontos, kezdek egy elnézéskéréssel, mert rég írtam utoljára. Diplomamunkámat nagyon a végére hagytam és durván neki kellett esnem. Mindegy sry.. ha nem játszom szét az agyamat a nyáron, vagy nem találok valami durva melót, akkor beindulok.

Na de térjünk a lényegre. Ez volt a mittomén hanyadik conom.. 2006 őszén kezdtem és 1, de max 3 kihagyással mindegyiken ott voltam.  A lényeg, hogy ez mindig ugyanolyan marad. Alig változik valami és csak egy dolog tud megmenteni az unalomtól: a haverok. Ha nincs haverod, akkor cseszheted a magyar animeconokat. Szerencsére volt, kár, hogy vasárnap későn leltem rájuk.

Na de nézzük a két napot.. csak vázlatosan:

Szombat

  • sor… a sor vége konkrétan a buszmegállóban állt O.o (helyben vásárlós) Ilyet eddig nem láttam. Sőt, azért vettem volna most helyben, mert eddig az haladt, a elővételes meg nem.. erre most nem így lett.. hát ilyen az én szerencsém. Mindegy, másfél-két óra alatt bejutottunk.
  • Cosplay Craft: Az egyéniek felét néztem meg, annyi elég volt. Őszintén nem értem, hogy a craftnak miért kell színpad. Zenére kicsoszognak, pózolnak, elmennek. Akárhogy nézzük, a fotósok kint jobb képeket tudnak csinálni, a videósoknak nem elég érdekes, amit felvesznek, a közönségből meg senkinek nincs olyan gépe, amivel értelmes képet tud készíteni. (max állvánnyal, ha sokáig áll a szereplő)
  • Magyar Anime Openinges előadás, beszélgetés: VÉGRE EGY JÓ ELŐADÁS! És nem csak dumált, hanem énekelt is a jóember. Nem is akárhogyan. Maximális respect és üzenem neki, szerzett egy rajongót + egy subscribert youtube channelen. Amennyiben valamilyen oknál fogva még nem láttátok a régebbi és az új videóit, katt a linkre: http://www.youtube.com/user/rudi1118
  • Ezután lemásztam fényképezni a cosplayeseket… A szombati nap folyamán rengeteg képet csináltam és sokat csesztem el… ennyit rólam, ha már nem kisgéppel nyomom, akkor tuti elcseszek valamit. Apropó Cosplayesek.. lehet nem kellene neveket mondani, de pár cps, akiken jó cuccot láttam: A Trinity Bloodos csapat úgy ahogy voltak, Cassidy a Kamael cp-vel, és az Assa Creedes női Harlequin.. Meglepetés volt és bár a cipő nem passzolt a rucihoz, komolyan bejött a többi része a cp-nek. Hmm.. még volt egy Sode no Shirayuki, aki szintén jó cp-t csinált. Ja és ne felejtsük el a Mini Natsu-Mini Lucy és korhű Makarov cosplayt (Fairy Tail). Na ez valahogy szívmelengető látvány volt. :) Képeket a poszt végén linkelek később. Még válogatnom kell és feltölteni picasa-ra.
  • Konzol terem: az új generációs (lol.. már amennyire új) konzolokat én szívem szerint nem próbálnám ki. Úgy érzem, kinőttem a hadonászásból. Verekedős cuccokban barátnőm is szétver néha, és az Assassin’s Creednél meg legtöbbször voltak. Hadd szórakozzanak. Ma szereztem be a játékot és már alig várom, hogy hazaérjek és játsszak vele . (nem a conon látottak, inkább az első két rész alapján)
  • Sushi: NYAMM! Csak a pénztárcám ne fogyott volna le tőle.. de akkor is NYAMM >_<
  • Eredményhirdetések: őszintén, a cosplay és a karaoke szokott érdekelni, most sem volt másképp. A karaoke színvonala szerintem erősen romlott, ha a nagyszínpadra kikerülők voltak a legjobbak. Persze fejből kellett nyomni és tök idegesek lehettek. Nem hallottam őket az első-második fordulóban, így lehet, hogynincs is igazam. Ha bárkit megbántottam, bocsi, de a nagyszínpados dologról ez jött le. Szerintem egyébként elég lenne csak az első helyezettet megénekeltetni.
  • Cosplay: még mindig azon a véleményen vagyok, hogy a zsűriben szakértők üljenek. CSAK AZOK! Csak olyan üljön ott, aki már életében megcsinált két-három kibebaszott jó cp-t, vagy egyéb jelmezt és tudja, hogy mit nézzen. Ennyit várok, a tiszteletbeli zsűritagokat felejtsük el. Másik ami zavart, hogy míg a kiegészítőknél nézték a csapatokat is, máshol ez nem tűnt fel. Harmadik: azt a “rendhagyó” formát is illene elfelejteni, hogy két díjat összemosunk, mert ugyanaz nyerte. Maradjon meg a két díj és kapják meg mind a kettőt.. megérdemlik. És az utolsó, olyan érdekes volt, hogy cosplayben úgy néz ki, hogy arra törekednek, hogy minden komolyabb jelölt kapjon egy díjat, de mondjuk nincs olyan, aki többet kap(mondjuk most asszem volt egy, csak azt meg nem értettem miért). Ez olyan, mintha a zsűri attól félne, hogy sértődések lesznek. Kedves zsűri.. ne fossatok már az ezzel járó kritikus véleményektől. Ennyi. :)

Vasárnap:

  • Nem volt sor yay!!! :)
  • Pangás viszont volt. Nagyon kevesen voltak szinte egész végig. :(
  • Hideg szél…
  • Az eladó cuccok nem frissültek, visszajött a tegnapi adag.
  • Cosplay performance.. úgy kimaradt, ahogy volt… sőt. Volt lett volna két jó kis előadás, de egyéb okokból nem tudtam elmenni, mert segítenem kellett valakinek valamiben XD
  • Pénztárcaszaggató kaja: pálcikáscsirke.. ennyi. Szerelmes lettem abba a kajába. 3 pálcika lecsúszott.. aztán meg is feküdte a gyomrom rendesen, de nagyon finom volt akkor is :D
  • Euro Cosplay: ötből négy ember jelent meg. Négyből négy szép ruha, négyből három fantasztikus ruha, háromból két fasza előadás, kettőből egy győztes :) Azt sajnálom, hogy nagyon kevesen mernek, vagy akarnak indulni, pedig nem kis lehetőség kimenni egy londoni rendezvényre. Második forduló nyáron… JELENTKEZZETEK!!!!
  • Most valami hülye oknál fogva egész jó képek születtek, bár ezeket nem osztom meg, mert csak a baráti kör van rajta a legtöbbön.
  • Eredményhirdetés: Eurocosplay… WTF O.o Beszarás, de észre sem vettem, hogy már azt mondják be. Nem kis dologról van szó. Dobpergés, villogó fények, Sebestyén Balázst és Lilut megszégyenítő időhúzást várnánk el.. meg konfettit… SOK KONFETTIT! Nem csak úgy bemondani..
  • A végén még tetszett, hogy kimentem segíteni pakolni haveroknak és vissza már nem engedtek a biztonságiak… aranyosak.. fagyjak meg kint… mindegy Pillangó utcáig sűrű léptekkel eljutottam.. még melegem is lett. Csak a bent maradt barátoktól nem tudtam elbúcsúzni rendesen.. tehát kösz ismét, kopaszkák!  :D

És most úgy egy dolog, amit még nem írtam le, és valószínűleg nem lesz változás ezen a téren, de. A rohamosztagos vadnyugati kovbójt.. aki valami Rajmond névre hallgat.. vagy hasonlóra(Rajmund? Ray?)… TÁVOLÍTSÁK el a színpad 200 méteres körzetéből. Könyörgöm! Rossz hallgatni, látszik, hogy el sem olvasta, hogy kiket fog behívni és angolul meg iszonyatosan rosszul beszél. Nem hiszem, hogy ennyire nehéz jól beszélő, jól felkészült embert találni a színpadi szerepekre. Komolyan, ha a szervezők felhívást intéznek egyszer egy ilyen castingra, elmennék, csak ne kelljen facepalmolnom a színpad előtt.

Csak hogy ne teljesen negatív hangnemben záruljon ez a bejegyzés: Nagyon örülök, hogy a karaoke terem mellől eltűnt az előadások helyszíne és a fogadóba került. Jó a helyszín így elválasztva, csak kicsit jobban kellene reklámozni, hogy ott van. Ez ügyes javítás volt. :)

És a legeslegvégére íme pár kép (nem sok sajna):

https://picasaweb.google.com/105007013749645598907/MondoCon2011TavaszCosplayesek?authkey=Gv1sRgCLXygOrR5tXL0gE#

Ps.: ami valamiért kimaradt:

  • Most néztem meg Miya és Mantis perfjét és ezt muszáj ide írnom, hogy NAGGYON TETSZETT!!! ^^
  • Kedves szervezők, én elhiszem, hogy nehéz, de valamit kéne már csinálni ezekkel a csúszásokkal… 10-15 perc elmegy még, de ennél több nem kellene. Ha a résztvevőkön/versenyzőkön/ múlik, akkor őket kell megregulázni :P

Rövid helyzetjelentés, mindjárt vége a téli szezonnak

Nos üdvözöllek Titeket Animefalók!

Lassan kezdődik a tavaszi anime szezon, amiről a chart alapján nem mondok semmit.. majd ha beindul a buli, akkor írok.

Viszont ami fontosabb, hogy lassan vége a téli cuccoknak. Nézzük meg, hogy mennyire morzsolódott le a nézhető animék halmaza azóta, mikor utoljára írtam róluk.

Madoka Magica – durván jó cucc, ajánlom.. bár most 2 hétig nem jött ki a 11. része.. remélem nem igazak a híresztelések, hogy végleg elkaszálták.. nem lenne jó.

Yumekui Merry – ez is bejövős maradt, szintén ajánlom.Almok, álomdémonok, Merry karaktere elbűvölő.

Fractale - Szép, jó, a végére kialakult egy nem túl bonyolult story, de élvezhető. A Főszereplő karakterfejlődése bejövős és az egész sorozat hangulata kellemes.  Ha összeraknánk az elejétől a végéig, akár egy egész estés Miyazaki filmnek is elmenne. :D

Gosick - Na itt problémáim akadtak. Sajnos az történt, amitől féltem, azaz ellaposodott a történet. Okok.. Victorique /vagy mi a szöszi neve/ aranyos meg minden, de sajna a Sherlock-Watson utánzatok meg sem közelítik a nagy detektívregények szereplőit. Különösen idegesít a japán gyerek nyávogása.. és picit erőltetik a szöszi viselkedését is, ettől függetlenül nézem, bár nem lesz róla túl jó véleményem sajna. Kár érte, de a jobbak közé tartozik még így is, tehát ajánlom.

Infinite Stratos – majdnem dobtam, de aztán mégis követtem, és mikor elfogadtam, hogy színtiszta hárem ecchi animét kell benne néznem, akkor a végére behozták a drámázást, meg a komoly csatákat.. hát eldobom az agyam.. döntsék már el, hogy most komolyan akarják venni magukat, vagy csak egy sima fanservice hárem cuccot tolnak az ember arcába. XD

Ésőőő.. ennyi. Ha még írtam valamiről, akkor azokat már nem nézem, vagy nem is kezdtem el. Különböző okokból. Ezt a ötöt tudom ajánlani mindenkinek. Bár az IS kakukktojás, de már csak a francia és a német csajért érdemes nézni XDD


Mágikus kislányok Shaft módra

Amikor az emberek meghallják azt, hogy mahou shoujo, valószínűleg az jut eszükbe, hogy Sailor moon, azaz egy iszonyat hosszú anime, amiben lányok valamilyen mágikus tárgy segítségével képesek átváltozni csodás hősökké és megvédeni a világot a pusztuzlástól. Ha már egyes blogokon közkedvelt kifejezés a neverending shounen, ezt hívhatnánk neverending shoujonak. Aki azt hiszi, hogy a Sailor Moonról lesz szó, az téved. De azért ne keseredjetek el, mert a 2011-es téli szezon legújabb mahou shoujo animéjéről fog szólni ez a cikk, a Puella Magi Madoka Magica-ról, vagy másképpen a Mahou Shoujo Madoka Magica című animéről.

Shaft = nem normális?

A sorozatot a Shaft készítette. A stúdió nevéhez számos ismert és érdekes sorozat köthető (Sayonara Zetsubo Sensei, vagy például a Bakemonogatari). Érdemes róla tudni, hogy eléggé karakteres műveket hoznak létre, gyors vágások, egyedi gag-ek halmaza van beleaprítva egy epizódba. Az animáció mindig különleges és szintén egyedi “jellemvonásokat” tartalmaz. Ez nincs máshogy a Madoka Magicánál sem. Ez az oka annak, hogy egy nem otaku hímnemű animefan is képes lesz végig nézni a sorozatot.

Álom és slice of life

A story elég egyszerű eddig. In medias res belevágtak egy kemény csatajelenetbe, amiből az első epizódban nem érthettünk semmit, de a látvány és a háttérzene már képes megragadni a nézőt. Mint utólag kiderült, ez csak Madoka –a sorozat főszereplőjének- álma volt. Innen indul egy szokásos slice of life rész, ahol megismerhetjük Madoka barátait és megtörténik az első fordulat. Tipikus lépés a „transfer student” húzás, és fura módon pont az a lány „igazol át” Madoka osztályába, akiről előző este álmodott.

Sötétség és boszorkányok

Később kiderül, hogy az ellenségek boszorkányok lesznek, akik emberek lelkét lopják. Ezek a boszik mindig alternatív dimenzió jellegű terekben jelennek meg. És itt üt be a Shaft stúdió elborult ábrázolásmódja, a boszorkányok és a kegyenceik furábbnál furább, sokszor alaktalan teremtmények, melyek úgy néznek ki, mint amiket papírból vágtak ki és stop motionban mozognak. Egyrészt gondolhatnánk, hogy ronda, de szerintem zseniális így ábrázolni a mást, a gonoszt, az ellenséget. Ez az egész ábrázolásmód egy olyan sötét hangulatot ad az egész animének, ami miatt nem nevezhető egy Heartcatch Precure–féle cukormázas mahou shoujounak.

Pozitívumok:

  • sötét hangulat
  • egyedi ábrázolásmód
  • érdekes fegyverek-harcstílusok (Itt Mami puskáit említeném)
  • a története lehet meglepő
  • nem viszik túlzásba az átváltozós jeleneteket

Negatívumok:

  • tipikus mahou shoujo elemek, színek (pink-kék-sárga stb.)
  • kevés lesz a 12 rész
  • a karakterek körvonalai érdekesek, lehet, hogy valakinek nem jön be

Adatok:

  • Japán cím: Mahou Shoujo Madoka Magica;
  • Angol cím: Puella Magi Madoka Magica;
  • Típus: TV sorozat;
  • Terjedelem: 12 epizód;
  • Műfaj: magical-girl, dráma, kaland, akció, horror?;
  • Megjelenés éve: 2011;
  • Studio: Shaft;

Opening: ClariS – Connect

Ending: Kalafina – Magia (hátborzongatóan jó muzsika)

Képek:

This slideshow requires JavaScript.


Freezing anime – Dropped

Ez nem egy bemutató lesz, hanem pár mondat a téli szezon eddigi legnagyobb csalódásáról, a Freezingről.

Vártam már a cuccot, mert a manhwáját olvastam és bár nem volt nagyon komplikált a story, de úgy összességében ütős volt. Azt hittem, hogy végre faszául animálva láthatom azt, ami a manhwában bejött.

AZ animációval nincs gáz.. de eddig három rész alatt három dolgot elcsesztek a készítők, ami miatt a képregény formátum porig alázza az animált verziót.

  1. A manhwában van gore.. azaz véres, kegyetlen és illik a történethez, tehát jó. EZ az animében kimaradt.. pölö a mostani 3. résznél amikor Satella-channak bele kéne nyomnia a fegyverét a másik picsa mellei közé.. az úgy valahogy nem történik meg, mert a nyámnyila férfi főszereplő (akinek a hangjától ráz a hideg) még időben LEFOGJA.. skillel.. O.o Hát… egy fontos tényező valszeg kiesik egészen a végéig.
  2. Létezik a csajoknál egy úgynevezett Pandora mód, amikor ilyen cyborg szerű valamivé változnak és iszonyat imbák. EZ a második részben történt volna meg.. deeee nem változtak át.. azaz annyi történt, hogy kifehéredett a hajuk és elkezdtek kéken világítani… fuck.. ki kellett hagyni ezt a cool dolgot is. De miért?
  3. CSÖCSÖK… elnézést, de erre nincs jobb szó.  Amit a manhwában mértékkel kaptunk, abból megszórnak minket az animuban. És csöppet túlzásba esnek. Vajon miért nem kellett a Pandora mód? Azért, hogy a csajok letéphessék egymásról a göncöket… Miért nem kellett vér.. mert az úgyis cenzúrázni kellene és amúgy is a ruhák szakadása kemény seb, mint egy szív közeli döfés..

Hát jól van.. szóval részemről ez a sorozat FAIL és dropped kategória.. kár érte.

De hogy legyen valami ajánlás. Ajánlom mindenkinek aki szereti a bögyös anime csajokat nézni. Nagyon többet nem rejt az animu. Sajnos.


Helyzetjelentés 2011 téli szezon

Avagy az is lehetett volna a cím, hogy mit érdemes szerintem nézni, de arra talán még rá is kattintana az interneten szörfölő animefaló… szörfölő… fúú de oldschool szavakat használok XD

Gyors felsorolás lesz.. talán a későbbiekben képes leírást is csinálok, ha.. az Isten is úgy akarja.

  • Kore Wa Zombie Desu ka – asszem ez a címe, bár az animuben Koreha Zombie Desu ka volt… nem vagyok japán zseni, de lehet inkább az animunek hiszek.. annyit érdemes tudni róla, hogy visítósan röhögősen indított, de megpróbálja komolyan venni magát.. egész jól ellensúlyozza a két véglet egymást. Érdemes nézni.
  • Yumekui Merry – álmos téma, meg bejön Merry karaktere. Kíváncsi vagyok a folytatásra. Lehet, hogy jó lesz.
  • Gosick – Ha nem laposodik el, akkor remek kis detektívtörténet lehet belőle. Bones készítette, szal graf-animáció rendben van. Karakterek rendben vannak, bár a főszereplő fiú kissé túl átlagos.. de az van. A gótloli csajon van a hangsúly.
  • Freezing Ha valakinek eddig hiányzott az eksön, akkor ebben az animuben megleli… meg még mit lel meg? Melleket, csöcsöket, ciciket, stb stb. Meg vért, meg goret, meg minden finomságot. A manhwája bejövős volt, az anime is az lesz szerintem. Én nézem, de nem mindenkinek jön be ez a stílus.
  • Beelzebub – Shounen Jumpos, az elejétől követtem a mangáját. Az alapstory nem olyan eredeti, de egész jók a poénok benne.  Amúgy fightos genre. Akik szeretik az ilyeneket, azoknak ajánlom.
  • Mitsudomoe S2 – A második évad, 3 lány tesóról szól. Az egyik agyhalot, de qrvaerős, a másik egy kis szadista dög, a harmadik, meg egy befordult démonfattyú… általában ero-poénok voltak eddig. Vagy gyerekes baromságok, de én jókat tudtam rajta röhögni.. az első részét nem ajánlom még annak sem, aki az első évadot követte…
  • Mahou Shoujo Madoka Magica – kakukktojás. Jah egy mahou shoujo sorozat, de a hangulata képvilága stb megtetszett. Lehet jó is. Jányoknak fiúknak ajánlott kipróbálni, hátha bejön.
  • Level E. Érdekes, komoly poénok, UFO-s stroy, talán komolyabb története is lesz. = Nézem!

Ééés.. ennyi. Egyelőre.

Ha valamit nem írtam ide, annak 3 oka lehet.

  1. Szar…
  2. Egy részből meg nem mondom, hogy mire számíthatok a jövőben…
  3. Még nem jött ki az első része ^^”

Jó animézést, sziasztok!

ui.: Böhöm nagy elnézést kell kérnem… anno lefikáztam a Panty and Stocking animét… hiba volt, iszonyat poén az egész, még ha van pár fárasztó rész, akkor is.


Avatar: the last Airbender

Szijjasztoook Animefalók meg a többiek :)

Régen frissítettem, mert az egyetem ismét csatába vonult ellenem, de nem adom fel, jöjjön, aminek jönnie kell:

Most, hogy pár nap pihenőt vettem ki, volt időm a borzalmas Avatar: The Last Airbender film után megnézni a sorozatot is. Nem tartott olyan sokáig, három nap alatt lezavartam a három könyvet (évadot). Előre szólok, hogy nem magyarul láttam így nem tudom, hogy mennyiben voltak mások a nevek, kifejezések az itthoni verzióban, szóval, ha valamit elírok, előre bocsi a hardcore rajongóktól.

A sorozatról annyit kell tudni, hogy eredetileg 2005 és 2008 között futott a Nickelodeonon, ami azt is jelenti, hogy ez nem teljesen anime, inkább egy amerikai akció rajzfilm, ami nagyon hajaz az animékre, ezért láttam értelmét, hogy itt írjak róla. Először nézzük meg az introját, amiből jobbat nem találtam, szóval elő a nagyítókkal.. XDDDD

Története:

Van egy csodás világ, ami négy nemzetiségből áll össze.. többnyire. Ezek a levegő, a tűz, a víz és a föld népei. Ezeken belül léteznek olyanok, akik képesek adott elementális erőket használni, hajlítani… ha a helyes terminológiát akarom használni. És ugye van a főhős, az Avatar, aki elvileg az összes elemet képes elsajátítani, de csak az egyiket tudja, mert… mert különben nem lehetne normális történetet építeni köré. A lényeg, az, hogy van a gonosz a tűznépek uralkodója, aki mindenkit el akar pusztítani, és leigázni az egész világot, mert az neki biztosan jó. Az Avatarnak ez meg kellene akadályoznia.. ééés meg is fogja.. remélem nem lőttem le vele nagy poént. Ugye nem gondolta senki, hogy a gonosz győz majd?

Miért tetszett nekem ez az “anime”:

  • egyszerű story, de jól átgondolták, hogy mit mikor csinálnak benne
  • karakterek
  • karakterfejlődés, ami remek volt kivéve, amikor Zuko (a sokáig gonosz főellenség) úgy gondolta, hogy jó lesz… nála vontatott volt a változás, viszont később volt értelme, hogy így oldják meg.
  • hajlítás: Naagy pozitívum… nem tudom ki találta ki, de iszonyat ötlet, hogy harcművészeti stílusok használatával lehet az elemeket “hajlítani”. Nagyon bejött ez a része, viszont volt egy durva hátulütője, amire majd visszatérek.
  • mellékszereplők, sok más történettel ellentétben itt visszatértek és aktív szereplői lettek ismét a történetnek

Miért nem tetszett?

  • nyújtották, mint a rétestésztát. Azaz nekem túl sok volt az átvezető rész. Mondjuk értem, hogy a Nickelodeon nézőinek valószínűleg bejöttek ezek, tehát nem tudom hibáztatni érte a készítőket.
  • erőltetett poénok… főleg ezek miatt nem szerettem ez egyik karaktert nagyon sokáig.
  • harcművészet: az oké, hogy az elemeket ezzel mozgatják, de ha már ismerik a harcművészeteket, akkor miért nem használták rendesen is. Meg lehet magyarázni, hogy ebben a világban nem ismerték ezt a hasznát, de kicsit uncsi volt, amikor egyfolytában távolsági harcok voltak, miközben egy közelharc könnyen eldönthette volna a csatát.

Ennyi. Azaz nem.. még a live-action filmről szeretnék egy pár szót ejteni. Ritka szar volt…szégyellje magát, aki ezt csinálta. Színészi teljesítmény nulla, Aang inkább a Dalai lámához hasonlított, mint a sorozatbeli énjéhez. Sokka túl komoly volt.. talán még Zuko-t találták el a legjobban. A történetet úgy ahogy jól követte a film, de a karakterek miatt annyira unalmas és kiábrándító volt, hogy elcseszte az élményt. (mondom ezt úgy, hogy a sorozat előtt néztem meg a filmet)

Összességében a sorozatot tudom ajánlani mindenkinek, bár főleg gyerekeknek szól szerintem. Én, mint örök gyerek jól szórakoztam rajta. A filmet kerüljétek.

A végére egy kép a kedvenc karakteremről. Ez volt a legtutibb kép, amit devarton találtam… volt még egy fasza, de az már egy felnőtt verziót ábrázolt. Toph a vak földhajlító csaj :)


Opening – Sora no Otoshimono és Sora no Otoshimono Forte

Bezony, új kategóriákat indítok, mert ehhez volt kedvem. :P

Olyan openingeket fogok belinkelni, melyek valamiért bejöttek. Mostanában a legnagyobbat a Sora no Otoshimono Forte openingjén röhögtem… ez még úgy is poénos lesz, ha nem ismeritek magát az animét.

De nézzük először az első évad openingjét:

És a már általam említett második évad openingjét ^^”:

Szerintem ehhez sokat nem kell hozzáfűznöm. Az első jobban tetszik, mert összefoglalja az anime hangulatát.. a második meg a főszereplő gyerek perverzióit inkább. Amúgy, ha valaki szereti az aranyos karaktereket, ajánlom neki Ikarost (a sorozat másik főszereplője), tessék itt egy kép bónuszként.

EIDT: Közben kijött a Forte második része és a rendes új opening vele együtt… ez már jobb azért:


Újdonságok 2010 ősz – Második felvonás

Sziasztok Animefalók!

Ahogy ígértem, meglestem még pár új, most kezdődő animét és most meg is osztom a véleményemet ezekről a kedves közönségemmel. Ahogy Joshi Úr mondaná: Vágjunk bele!!!

MM!

Az első rész egy hatalmas WTF!-al indult, később kiderült, hogy ebben az animében mindenki elmeháborodott olyan szinten, hogy csak az első részben van egy mazochista, egy szadista, egy crossdresser, egy csaj akinek még pontosan nem tudom, hogy mi a baja és köbö ennyi. Mindenesetre elég elborult beteg anime, ami arról szól, hogyan gyógyítsuk ki a noname főszereplőt a mazochizmusból, hogy végre képes legyen szerelmet vallani egy csodás lánynak, aki egy fiú valójában… remek. Egy ideig fogom követni, de nem hinném, hogy sokáig. Kinek ajánlom? Annak, aki szereti az elborult dolgokat és az intenzív történetvezetést. XD

MM!

Yosuga no Sora /ha valaki plágiummal vádolna.. a usteam fórumon is én írtam ezt XD/

Hhátőő hmm.. Úgy kezdtem el nézni, hogy semmit nem tudtam róla.. első reakció.. hát ez valami drámaszerűség lesz.. aztán bevillant az incest.. mondom ez valami perverz tragédia lesz… megjelentek a suliben a nők, akik belezúgnak rögtön a gyerekbe… ez ecchi háremanime lesz már tuti… aztán befigyeltek az uncensored mellek.. na vazze.. csak nem eroge volt? Utánanézek.. dehogynem… a végén a Maid jelenetén meg csak röhögni tudtam XD

Mindenesetre az art tetszik, és örülök, hogy végre valamiben nem jelennek meg fura fénycsíkok, ködfelhők, idióta figurák cenzúra gyanánt..

Kinek ajánlom? Hát.. erős idegzetű egyedeknek.. :) Amúgy eddig poén, de úgy érzem ebből is School Days szintű mindfuck lesz :P

Yosuga no Sora

Panty and Stocking with Garterbelt

Belekezdtem.. köbö 2 perc után dropped kategória volt, tehát nem tudom miről szól. Sajnos az ilyen stílusú cuccok nekem már túl “egyediek”, hogyértékelni tudjam. De azért képet ehhez is lökök.

 

Panty Stocking with Garterbelt

 

The World God Only Knows

A mangáját nagyon szeretem így nagyon kíváncsi voltam rá, hogy milyen lesz az anime. Egy szóval: jó! Grafika remek, story egész jó, ahhoz képest, hogy romantikus-humoros. A főszereplő egy vérbeli otaku, a játékkedvelő fajtáből. Sokat nem akarok róla beszélni, nézzétek meg az első részt, mert az őszi szezon egyik legjobbja! Ecchi nincs benne.. és nem is nagyon lesz.

The World God Only Knows

Ééééés ennyi! Több animét nem tervezek az újak közül nézni, bár most láttam, hogy még van pár, szóval a fene se tudja mikor jön még egy ilyen gyűjtemény. Most már nyugodt szívvel nekieshetek a Bakumanos leírásnak!

Addig is faljátok az animéket! ;)



Újdonságok 2010 Ősz

Sziasztok

Az őszi MondoConos beszámolóm után úgy gondolom, jó ha visszatérek a régi kerékvágásba. Véget ért a nyári szezon, elkezdődött az őszi, és már volt szerencsém pár ropogós első részt meglesni.Lehet hogy ha kifogyok témából, akkor visszanyúlok pár kedvenc nyári animéhez is, de most az aktuális cuccok előnyt élveznek.

Sora no Otoshimono Forte

A Sora no Otoshimono folytatása, ami már alapból nagyon vicces és nagyon ecchi témájú anime. Nem csinálok leírást róla. Aki szereti a perverz témájú hárem-ecchi-comedy-t, annak ajánlom. A folyatatás is lesz olyan jó, mint az első évad szerintem.. azaz ajánlom!


Star Driver

Bishounen karakterek, színes, fasza grafika, jó animáció, sok sok felesleges és már fárasztóan poénos pozőrködés. Körülbelül ez jellemzi ezt az új sorozatot. Annyira gáz volt, hogy szinte már jó.. bár a storyja nem valami érdekes így egy rész után (ami ugye nem jelent semmit) bátran merem állítani, hogy a következő conon már lesz belőle cosplay. Csak nagyon toleráns animefaló egyedeknek merem ajánlani.

Psychic Detective Yakumo

Lényegében egy elégé antiszocnak beállított fiúról szól a történet, aki képes látni a halottak lelkét, mint Ichigo a Bleachből, csak ennek nincs zanpakutouja.. XD Viszont van szép vörös Cicaszeme néha a bal szeme helyén… már máshol is kérdeztem, de érdekel, hogy ez a balszemes dolog annyira tipikus.. nem értem. Miért mindig a bal szem “más”? Na de eltértem a lényegtől. Egy rész alapján igen jónap tűnik az anime, ha jól játsszák meg, akkor remek kis detektív story lesz ebből.  Ezt ajánlom azoknak, akik a komolyabb dolgokat komálják.

Ezen kívül még beszereztem a következőket:

MM!

Ore no Imouto (Ore no Imoutou ga Konna ni Kawaii Wake ga Nai)

Panty and Stocking with Garterbelt

No ezekhez még nem volt hangulatom..  de amint megnézem egy pár szavas szösszenetet dobok róla.

A Bakuman anime leírásom  pedig csütörtök-péntek körül jön, és nagyjából a mangásból fog építkezni majd. Azt majd az animeblog.hu-n olvashatjátok, ha minden igaz.

Szép éjszakát, napot… vagy azt ami éppen van!


Őszi MondoCon 2010

Először is… a következő post egy igen erős kritikai hangvételű írás lesz. Bárkit megsértek, csakis azért teszem, hogy észrevegye a hibáit és később jól csinálja azt, amit most elrontott.

Szombat:

9:30-ra mentünk ki.Hűvös volt, de tűrhető. Elővételes sor és a helyben vásárlós köbö ugyanolyan hosszú volt… Fél óra múlva a helyben vásárlósból már szinte alig volt, egy óra múlva bejutottam. Probléma nr1.: Több ember a beléptetéshez, több laptoppal = gyorsabb elővételes sor…

Bemásztam a 25-ös épületbe vásárolni, ahol még akkor nem voltak sokan..Egész jó cuccok vannak, de a One Piece merchandise azért még mindig kevés… bár ez még egy ideig így lesz sajna. A jegyem árát nem vásároltam le, mert egyszerűen nem érte meg ráfizetni azokra a mangákra pluszban, amiket ajánlottak. De már ezt is megszokhattam volna.

Mindenesetre gazdagabb.. szegényebb lettem két kedvelt karakterem figurájával :)

A “nagy” vásárlás után beszambáztam a K épületbe a kávézóba előadást nézni. Aztán rájöttem, hogy nem csak nézni, de hallani is szerettem volna, DE valaki olyan qrvajól szervezte meg az előadás helyszínét, hogy az pont a Karaoke terem mellett volt és egyszerűen a kedves énekesek miatt semmit nem lehetett érteni a szövegből. Ezek után szinte az összes előadás kiesett, pedig érdekelt volna, de valaki elcseszte.. köszönöm! Az egy dolog, hogy valaki a háttérben kornyikál…  de nem is volt rendesen  kihangosítva az előadó emberke (asszem Luggeriano, de nem tuti, mert nem hallottam, amikor bemutatkozott) és még emellett motyogott is a mikrofonba, szóval 3 perc múlva leléptem cosplayt nézni (pedig nem volt tervbe véve). A felhozatal nem volt egy hú de nagy szám, de nemzetközi viszonylathoz képest okésnak mondható.. akiket a végén jelöltek, azok talán jók voltak.. bár volt pár szánalomajándék és protekciószagú döntés… de hát ez van.. zsűrit kéne már cserélni, valami olyan objektíven dönteni képes csapatra, akik netán még értenek is hozzá. Ez se nagyon fog már változni… pedig jó lenne.

Beszélgetés Kokiával. Kokia egy iszonyatosan aranyos teremtés volt, ott ült szegény a bűzös karaoketeremben, és megpróbált válaszolgatni a kérdésekre… ajtó mellett álltam..

1. Animaxes cuccok, meg nem tudom mi szólt a kávézóban, de nem hallottam tőle semmit…

2. A tolmács olyan jól tudott japánul, hogy magyarul már alig tudott beszélni.. legalább az egyik fél értette, hogy mire gondol a másik pontosan. Nem igaz, hogy nem lehet egy normális tolmácsot találni, aki tud japánul ÉS magyarul is rendesen beszélni… mellesleg hangosan is.. kész röhej.. de a legtöbb ilyen cucc a hangosításon bukott el.

Szombaton az eredményhirdetést tök gyorsan lezavarták… karaokenál lehet nem ártana legalább az első helyezettet nagyszínpadon megénekeltetni… jah visszatérek a cosplayre… IRGALMATLANUL SZAR KÉPEKET KÉSZÍTETTEK A VERSENYZŐKRŐL… és ki is vetítettek a jelölésekhez. Azért ezt ne már..

Jött a koncert és előtte a szünet, lehet az épületből is ki kellett volna zavarni a népet… ok hideg volt, meg minden, de komolyan lehetett attól tartani, hogy a berlini agyontaposós baleset megtörténik, mert mindenki a K épület aljában nyomta a másikat.. addig be lehetett volna menni mondjuk a fogadóba.. na mindegy az nem volt egy szép látvány.

KOKIA KONCERT

Egy komolyabb pozitívumot fogok mondani, amiért megérte kifizetni a kétnapos jegyet.. az a koncert volt. Nagyon jó volt nagyon szép és egyszerűen szavakkal ki nem fejezhető volt. Hihetetlen, hogy egy ilyen pici emberből ilyen erős és tiszta hang képes előbújni… remek volt, nagyon jó ötlet.. köszönöm annak, aki ezt megszervezte!

Hazamentünk.. aludtunk, mert fárasztó volt a nap..

Vasárnap..

Délre mentem, mert addig semmi érdekes nem volt benéztem a nagyterembe.. mit látnak szemeim.. csak nem harcművészeti bemutató? Csak kétszer láttam már ugyanezt, és nem hiszem, hogy annyira érdekes volt, hogy megnézzem újra… még a zene is ugyanaz, vagy nagyon hasonló volt, mint egy korábbi bemutatón. Ok menjünk fel Haiku előadást nézni… Miért is kezdődne időben? AMV volt, mikor már régen el kellett volna kezdeni. Mondtam magamban ok.. ott a cosplay performance. Volt hely alig egy tök jó.. láttam, bár valami csajszi elég paraszt volt és simán beállt az ülő emberek elé… de nem érdekelt engem nem zavart annyira.

Nos de nézzük a versenyzőket:

Akik nem jöttek be:

  • Pedobear és a “kislány” bocs, de ez a karakter értelmes Con-ra nem való… főleg nem színpadra.
  • Team Aizen – Gyilkos méhek… gagyi volt.. futkározzunk körbe-körbe zenére… kész röhej.
  • Capu-chuuu – lehet hogy első perfezők, de istenem, ha Kurumit és Cocoa-t CPzitek, akkor háttérbe ne Mokát tegyétek.. facepalm ezerrel..
  • Pocky-avagy Byakuya vs. Aizen – egy rakás unalmas semmi. Nem tudom minek, vagy kinek szánták, de majnem annyit ért, mint a Prince of Tennis-es futkározás.

Akik jók voltak:

  • Cosplay TV – nagyon ötletes volt az összes reklám, gratulálok nekik :)
  • BATár – qrvára unom már a batáros produciókat, mert annyira egyértelmű, hogy a győzelemre hajtanak vele és jól csinálják. Jól lövik be a célközönséget. Akárki akármit mond, úgy vagyok vele, hogy egy jól összerakott, és a háttérvideót jól kihasználó perfet hoztak össze.  Negatív viszont a yaoi-s poénok és azok a  képek, amiket betettek a háttérbe… nem hiszem, hogy az lenne a követendő példa, hogy félig cosplayben bebaszva fetrengünk piás üveggel a kezünkben… szerintem ezt nem kellene. Update: a commenteknél meg lettek magyarázva a képek, így annyira nem tartom gáznak, de ha nekem ez jött le belőle, lehet másnak is, tehát óvatosan az ilyen képekkel ;)
  • “Angyali érzelmek” by Freya:  Jó rucija volt, tetszett a hangja, és faja volt az előadás.. megvan benne az X faktor.
  • Kuro Sushi: Ez is bejött… tökre elütött a többitől, szépek voltak a ruhák, jó volt a story, és olyan színház hangulata volt a kellékekkel. Külön bejöttek az emoticonok, amikkel operáltak. A pucér kutya annyira nem jött be, de ha máshol elnézem a fanservicet, akkor itt nem lesz kizáró ok.

Ami majdnem bejött:

  • Otaku Forum Group: az ötlet nagyon fasza volt, de a közönség számára kicsit uncsi.. lehet jobban ki lehetett volna használni a videó adta lehetőségeket. Nem tudom, de biztos lehetett volna jobb is.
  • Hopp on, Hopp off, Hetalia! Ez is király lett volna, HA mondjuk Hungary-chan énekli fel ezt a nem túl nehéz dalt és ha mondjuk egy busz szerűséget készítenek hozzá… így sajna szerintem kevés volt, de  az ötletet díjazom.

És.. ennyi.. a többi vagy felejthető, vagy közepes volt és nem tudott túlzottan lekötni.

Vége lett, elindultam felfedezni.. megnéztem a konzolos épületet. Minden konzol foglalt és sor áll mögötte, na ezt is kihagytam. Nézegettem a Starcraft II versenyt.. 2 meccset bírtam, játszani jobb, mint nézni. Meg a kommentátor sem volt egy Palik Laci. XD

Átlesem a 25-ösbe… árukészlet ugyanaz, mint tegnap.. semmi új, hanyagolható.. bár vettem egy angol Jumpot, ami egész jó.

Vissza előadást nézni. Valami emberek dumáltak angolul… nagyjából értettem miről volt szó, de a hangosítás ismét nem szuperált jól- és nem is volt szép kiejtésük. Ok hogy minden animés tud angolul,  de azért egy tolmács lehet elfért volna a külföldi conosok mellé is.

Elmásztunk kajálni, aztán vissza és bemásztam a K épületbe ami már kongott az ürességtől. Néztem az AMV-ket jó sokáig, majd jött aaaz eredményhirdetés, de előtte valami Nyufi-kunos vers, amire nem tudom, de én nem voltam kíváncsi. A magyar szinkronszínészeket nem utálom, csak azt nem szeretem, hogy előszeretettel cseszik el az anime szinkronokat.. tisztelet a kevés kivételnek. Aztán jöttek és  felolvastak egy Nyufi-kun élete a conon témájú mesét. Ez se hiányzott.. inkább hallgattam volna az eredményeket. De ki lehetett bírni, és azért fasza, hogy ilyeneket is írnak az emberek.

Jött az eredményhirdetés.. YAAAY.. rajzverseny.. ok.. de azt nem értem, hogy volt olyan helyezett, akinek nem kerül ki a kivetítőre a rajza… ez.. gáz.. ha már szkennerre nincs zsé,  vagy elromlott, fényképezzék be vagy valami, de így nem az igazi.

Cosplay… már fentebb leírtam, de nem voltam elájulva a jelöltektől, és nem fogom most kielemezni, hogy kit miért nem kellett volna, mert minek? Szentül hiszem, hogy a zsűri pofára, vagy seggre “osztályoz”, vagy csak haveroknak… de volt olyan cp, ami még jelöltnek se volt jó, legalább is más veri simán. Nem értem én ezt…

Na mindegy… igazságtalan a világ.

Végül is úgy jöttem el, hogy legalább haverokkal lehettünk kicsit és a koncertért megérte. Viszont a szervezőknek ajánlom, hogy szűrjék le a bejegyzésből, hogy hol van javítani való, mert erről szól a communitybe vetett bizalom.

ui.: Most jutott eszembe pár élménybeszámoló olvasása után, hogy engem is kifejezetten zavart az a bunkó-tapló csapat, akik a koncert alatt hátul röhögcsélt meg dumált.. szégyelljék össze magukat, de rendesen… >(

ui2.: Köszönöm tukeinon-nak, hogy eljuttatta az üzenetemet a szervezőkhöz. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen hatása is lesz a bejegyzésnek. Örülök, ha sikerül egy picit  jobbá tenni a cont. :)


Sakuracon 2010 – meglátásaim

Hi mindenki!

Megvolt a tavaszi Mondocon.. sajna kifáradtam mindkét nap végére, szóval nehéz lett volna gyors helyzetjelentéseket hozni. De írok egy posztot. Mielőtt belekezdenék, annyit kell tudni rólam, hogy ez volt az első nem-PeCsás conom, szóval eleinte el voltam tévedve. XD Na de kezdjünk bele.

Szombat:

A szombati nap kemény facepalmolással és B+-olással kezdődött.Kiérünk és látjuk a hatalmas sort. Barátnőm CP versenyen indult, szal ő ment is öltözni én meg a sor végére.Olyan jól ki volt írva az Online jegyvásárlás, hogy azt pont nem láttam, hogy melyik. Mondom jó.. beállok a hosszabb sorba, de láttam ott olyan embereket, akiknél már volt jegy. Mondom gyanús. Megkérdeztem a végén, hogy ez az elővételes sor. Jött a válasz, hogy nem ez, hanem a másik.. ok.. menjünk át.  Megtörtént az a sor faszául haladt, de ott se nagyon tudta senki, hogy ez milyen sor. Mondtam.. ok beáldozom magam előrefutok és biztosra megyek, hogy melyik melyik sor. És láss csodát, amikor a két sor között mentem a kapuk közé, akkor láttam, hogy ki van írva, hogy a rohadt hosszú sor az online jegy elővételes. Na oké.. osztottam az infot mindenkinek és beálltam a sorba. Végigálltam derekasan. 9:30-11:00-ig tartott.. Másfél óra.. mondjuk már hallottam keményebb sorban állókról, de nekem ez is sok volt.

Mit lehetett volna csinálni? Mondjuk szervezőket körbeküldeni, akik a szokásos módon tájékoztatják (ordítással) a népet. Vagy a sorok mentén valami táblát kellett volna kihelyezni. A másik LOL, hogy az elővételesek jártak a legszarabbul. Hát lehet látni, hogy húha ennyi elővételes van, nem lehetett volna két elővételes sort kreálni? Legközelebb esküszöm helyben veszem a jegyet, mert az a sor fénysebességgel száguldott el mellettünk és el is fogyott.. XDDD

Ok bejutottam… körbemászkáltam a helyszínen. Feltérképeztem a terepet, és azt kell mondjam, egészen bejött. A nagyteremnek PeCsa feelingje volt de legalább egyszerűbb volt ki-be mászkálni.

Összefutottam pár haverral, aztán velük mászkáltunk nézegettünk cosplayeseket, meg cosfaileseket.Volt pá egész jó így korán is. A Boba Fettnek utólag is gratula, jó lett!

Eztán végiglestük a Cosplayt craftot, és mászkáltunk fényképeztünk mászkáltunk fényképeztünk… igazából ezek után már nagyon csak dumáltunk és végül jött az eredményhirdetés. Na ezen kiakadtam. Én spec a karaokéra és a fanficre figyeltem a cosplay mellett.

Karaoke: 3. helyezett, tiszta jó volt, tetszett a dal is. 2. helyezett, meglepődtem, hogy ez a dal japánul is megvan, de iszonyat technikás és rohadt nehéz, én szívem szerint első helyet adtam volna neki. És jött az első helyezett… hát Istenem.. fogtuk a fülünket. A csapatunkban két-három zenéhez komolyabban értő emberke volt, de abban egyetértettünk, hogy ez nem egy első helyes dal volt, sőt az első 3-ba se nagyon tettem volna. Mindegy.. ez gagyi volt.

Cosplayhez nagyon nem tudok mit mondani, nagyjából jó döntések születtek, bár volt egy-két olyan döntés, amit nem értettem:

Mivel volt agy olyan, ahol egy FFVIII-as Edea nyert. Nem értettem, hogy miért volt jobb, mint a többi. De azért grat neki. A másik, ahol beraktak asszem a technikás versenyhez egy Odin Sphere-es valkűrt, de abban a csapatban két olyan karakter volt, két hasonló ruhával és hasonló technikai megvalósítással. Kíváncsi vagyok, hogy mi alapján döntöttek erről a zsűri tagok.

Apropó zsűri tagok… szúrja a szemem, hogy olyan emberek zsűriznek, akik szerintem qrvára nem értenek ahhoz, amit néznek. Attól még, hogy 10 éve zsűriznek, nem lesznek szakavatottabban mondjuk Craft-ban, mint egy veterán cp-s vagy egy jelmezkészítő (mármint aki színházi jelmezeket készít mondjuk), vagy egy sminkes. Erre van egy Történész, egy főnök-szervező, egy első CP nyertes… egyedül a veterán szintű cosplayeseket  tartottam hiteles zsűrinek. De a többiek helyett találhatnának valami szakmaibb zsűrit. Performance-nél ugyanez volt a problémám. Mert ennyiből én is mehetnék zsűrizni… imho.

Na de fáradtan hazabandukoltunk. Éééés jött a vasárnap:

Vasárnap:

Megint 9:30-ra értünk oda

Most simán bemehettem, mert ugye megvolt a kétnapos jegyem. Gyorsan lepasszoltam barátnőmet, aki megint cosplayezett -mániákus  XD-, aztán egy ismerőssel elindultunk nézelődni főleg a shopping részen (imádom ezt a szót..)

Gazdagabb lettem egy Hellsing mangával, ami tök jó, mert a 2 ezres  kedvezményből végre egy ezrest sikeresen levásárolhattam. YAY.. nah megvolt a napi sikerélmény. Úgy 10 körül sushit reggeliztem. Én nem terveztem, de az az aranyos tetkós hölgy megdumált.. ezután videjóztam, meg nézegettem a Performanceokat. Kevés olyan volt, amire azt mondom, hogy értelme is lenne, persze tisztelet a kivételnek. Ezek után rohangáltunk haverokkal DDR-Karaoke-Nagyterem.. stb.. Eurocosplayt végiglestük. Egyértelmű volt mondjuk, hogy ki nyeri (Esther cp). Mondjuk szerintem megérdemli. Aztán megint rohangásztunk egy keveset, fotóztam mint állat. Ebből Ti nagyon nem sokat fogtok látni, mert szinte csak egy csapatot fényképeztem, mert megkértek. Azt meg most unalmas lenne bemásolni.

Tehát nekem összességében a vasárnap sokkal jobban bejött, mint a szombat.

Ami úgy bejött a hétvégén:

  • Kentaro a szakállas cicafiú vasárnap :P
  • Queen Esther cp!
  • A Rozen Maidenes csapat
  • Yuriko Monster Hunteres cp-je
  • vasárnapi bejutás
  • az igen finom sushi /eddig még csak rosszabbat ettem/
  • meg úgy a csapat, amibe belecsöppentem ;) /legyen akármilyen jó egy con, egyedül nem ér semmit :P /

A negatív dolgokat már leírtam, és egyébként is,  ezeket el kell felejteni… mondjuk nem nagyon lehet, mert a következő rendezvényen visszaköszönnek.

Mindegy ennyi volt a beszámolóm..

ui.: én voltam szombaton a TeCső-s pólóban ;) Ki látott? XD

/ezek után vagy csappan a látogatottságom, vagy nő az ellenségeim száma =)/


Juhúú animecon.. vagy Sakuracon.. vagy Mondocon.. vagy SakuraMondocon..

CSÁ ALL!!!

Jó hosszú címe lett a bejegyzésnek.. lehet hosszabb, mint maga a bejegyzés lesz.. ááh dehoogy, az nem lehet.

Gondoltam, hogy vlog elemeket csempészek a pici animango blogba, de aztán úgy gondoltam.. nem jött még el az ideje, hogy csodálatos kinézetemmel meghódítsam a világot. Majd egyszer ha lesz maszkom.. >) Muhahaha :D

Nah szóval.. térjünk a lényegre. Abszolút ingyenes hirdetést láthattok…

Április 24-25-én MONDOCON lesz… minden valamire való animés eltolja a s*ggét erre a csodás rendezvényre.. aki nem, az meg… hát végül is.. egyrészt jól jár, mert ugye 3800 Ft marad a zsebében (2 napos jegy… én már kifizettem :P ) + a meg nem vett mangák ára, amit egyébként is olvashat netről, másrészt nem kell utazgatni, sikítozó embereket nézegetni, hallgatni, Sasuke-kunoktól és Sakura-chanoktól rosszul lenni.

DEEE akit ezek nem érdekelnek, annak feltétlen ajánlott kimászni a Hungexpora Április 24-én és 25-én szombaton és vasárnap, mert ilyen csak nagyon ritkán van!!! És akkor most jöjjön a pro része.. ha már olyan kedves voltam, hogy a kontrával kezdtem.

Tehát mikor érdemes kimenned a Mondoconra?

  • ha Naruto fag.. fan vagy
  • ugyanez igaz a Death Note, Bleach, Higurashi és talán a Code Geass fanokra.. bár a CG-nek én is a fanja vagyok.. szóval.. OTT A HELYEM!!!
  • Megismerkedhetsz netes ismerőseiddel, vagy a barátaiddal marhulhatsz egy jót
  • varázslatos programokban vehetsz részt
  • levásárolhatod a jegyár egy részét O.o Ez tök jó.. kár, hogy mire mangákhoz jutok addigra nem marad olyan, ami érdekelne.. és nem fogok lányokkal birkózni mangáért.. O_o mellesleg milyen már.. nem akartam soha mangát venni, de most így amiatt érzem magam hülyén, hogy nem használtam ki ezt a fantasztikus lehetőséget… okok.. abbahagyom a panaszkodást :D

Egyébként ha felmész a honlapra, akkor ott részletes leírást találsz a programokról.. mindenesetre azt már tudom, hogy a karaoke-t érdemes lesz hallgatni, mert javarészt most tényleg tehetséges emberek jelentkeztek.

Mellesleg a cosplayek is érdekelnek… mondjuk azok mindig.

Minden cosplayesnek üzennék: Dolgozzatok baromi sokat… szeretnék igényes CP-kről igényes képeket csinálni.. ez nem kérés, ez PARANCS!!!

Tehát Mondocon.. azaz Sakuracon

ui.: Mivel megyek ezért fogok fényképet, filmet stb-t csinálni tehát lesz itt cosplay, emberek, tájképek meg minden, amihez lesz kedvem…


Vége a Railgunnak..

..hála a jó égnek!

Üdv mindenkinek!

Most néztem meg két befejező epizódot. Az egyik a To aru kagaku no railgun volt, a másik az Ookamikakushi.

Egyik “jobb”, mint a másik.. a téli szezonban azok közül, amiket egyáltalán el kezdtem nézni az Ookamikakushi votl a legnagyobb fail.. 11 rész a nagy büdös semmiről. Az openingje egész jó volt.. a kaszás aranyos kislány is meggyőző, de amikor jött a túlzottan lányos főszereplő meg a hülyepicsa “úúúúgy szeretlek” Isuzu-chan, akkor már éreztem, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. Végül is igazam lett. Egy klisés storyt kaptunk gagyi befejezéssel,  átlagos grafikai megoldásokkal és animációval.

Részemről: 3/10

Biribiri kalandjai, avagy Railgun..

Ezt még eleinte vártam is, mert úgy látszott, hogy a mangára fog hasonlítani az anime, ami bejövős volt nekem, mert abban még nem túlozták el teljesen a fanservice-t és a storyt sem sikerült eddig túlzottan elcseszni.

A lényeg, hogy ez a To aru majutsu noi Index úgymond folytatása, de inkább hívnám side storynak. van négy főbb szereplő, akik közül a főfő Misaka, aki rohadt erős és az a képessége, hogy képes az elektromos árammal bánni.. beceneve Biribiri /elektromos kisülés hang vagy mi a fene/, amit egy karakter használ csak, de az egész ilyen-olyan-chan közösség átvett már.

Railgun fanservice

Van még egy idegesítő csajszi, aki Kuroko néven jelenik meg itt meg ott, meg ki tudja hol.. az ő képessége a teleportálás, amit egész jól használ. Én nem kedvelem. Egyrészt idegesítő a hangja, az arrogáns beszédstílusa, az hogy bele van zúgva Misakába.. és hogy iszonyat perverz bugyuta karakter.

Még van két elvileg fontos szereplő.. de elég mellékek.. Uiharu, meg Saten.. velük semmi bajom nincs.. tök átlagosak.

Az anime két történetet dolgoz fel.. az egyik a manga féle level upper story, amikor nem beszélek, mert spoilerezni nem akarok, a másik meg ennek a silány folytatása és befejezése. A maradék részekben meg vagy unalom volt, vagy tömény fanservice, amire ilyen mennyiségben nem vagyok vevő.

Tehát ha csak a feléig nézem a sorozatot, akkor 7/10 , de mivel végig néztem, ezért mondjuk, hogy

jóindulattal 5/10

Asszem mára ennyi lesz. Ha valakit érdekel, melyik animét ajánlanám, azt válaszolnám, hogy ha nem akartok szenvedni, akkor az Ookamikakushits kerüljétek el.. a To aru kagaku no railgun annyira nem gáz.. de csak a feléig nézzétek meg.. szerintem.  De jobbat mondok.. olvassátok a mangát: Itt elérhetőek az eddig kiadott fejezetek angolul

A közelebbi viszont blogolásra!


Bakemonogatari cuteness.. avagy egy szuper aranyos jelenet a 14. részből.

Sokat nem kell hozzászólnom.. Hanekawa cica már így is elnyerte a sorozat legaranyosabb karaktere díjat.. nálam XP /mondjuk ezt lehet nem kell mondanom… mivel ki is került fejlécnek :) /

Ugye milyen aranyos? : )


Katanagatari – weird but approved!

Elnézést a blogot naponta látogatók számára. Elfelejtettem még az elején tisztázni azt a tényt, hogy időm nincs sok, ezért valszeg 3-4 naponta jönnek az új bejegyzések. Köbö mint eddig.

A mai nap a Katanagatari című animéről regélek nektek. Eddig egy rész jött ki, de az rendesen elbűvölt.

A történet egyszerű alapokra épül. van egy buta, de erős főhős, egy szép, okos, de törékeny főhősnő és 12 kard, amit össze kellene gyűjteni. Persze ezek a csodás fegyverek erősebbnél erősebb harcosoknál vannak, akiket illik legyőzni.

Ennyi.

Na de akkor mi bűvölt el engem annyira ebben a DBZ koppincs /főhős, db gyűjtögetés stb../ animében? A látvány, a poénok, a zenék meg úgy az egész. Kezdjük azzal, hogy a látványvilág eléggé… hogy is mondjam egyedi. Első ránézésre azt mondanám, hogy mi a tököm ez? De a Trapeze óta rájöttem, hogy a "ne ítéld meg a könyvet a borítójáról" szólásnak van alapja. Főleg, hogy ez az egyedi grafika 2-3 perc után gyönyörűnek fog hatni és úgy is marad. Leírni nem tudom, inkább mutatom az openinget /körülbelül ez a graf és animáció jellemzi az egészet/:

A poénok magukból a karakterek személyiségéből adódnak. A főhős, Shichika például segghülye.. de tényleg. A húga gondolkozik helyette, ami elég lol. Ebből már így egy rész alatt is kijött egy rakat poén. Akkor ott van Togame /a női főszereplő/, aki okos, szép és ügyetlen. Ez utóbbi tulajdonsága fogja nekünk szolgáltatni a vicces helyzeteket, melyek igen valószínű, hogy nem lesznek egyediek, de hát manapság mi egyedi? :P

A zene meg.. mivel japán a téma ezért japános, de jól elhelyezet és szépen csengő muzsikák vannak a háttérben, szóval erre sem lehet panasz.

A mű Nisio Isin (NisiOisiN) nevéhez köthető. Többek között, az utóbbi időben elhíresült Bakemonogatari-ért is ő a felelős.

Ha minden igaz, ez egy igazi "cocktease" anime lesz /értsétek jól/ kapunk 50 percet, de csak havonta. /így valószínűleg jövő januárig élvezhetjük majd a sorozatot/

Minden esetre én már várom a következő részt!!!


Szolgálati közlemény – Help, szlogent keresek! :)

A cím sokatmondó, de azért részletesebben leírom mit kérek:

A blog neve: aniMango hogy miért?

Ezt engedte a blog.hu, meg hangzatos is, meg a mango a szerelem gyümölcse, mellesleg vitamindús, és a 4chanon a manga szekció mango néven fut..

Mivel a tiltott gyümölcs szlogen le lett szavazva, /igazából jogosan szerintem/ úgy döntöttem, hogy amíg nem kapok/találok ki egy frappáns szlogent, addig nem rakok ki semmilyet, max egy olyat, ami a jelenlegi fejlécben van.

Képeket azért nem dobálok bele, mert egyrészt teli lenne One Piece szereplőkkel /mivel a kedvenc mangám/, másrészt, meg annyi kedvencem van és lesz is, hogy 10 fejlécbe sem férne bele. :)

Tehát a következő a post célja: találjunk egy jól hangzó szlogent a fejlécbe. Az ötleteket kommentek formájában várom.

Előre is köszönöm mindenkinek, aki segít!!!


Durarara!! DRRRR!! Vagy mifene :)

Hölgyeim és uraim, egy újabb szösszenet következik egy nem rég indult animéről!

Már a címénél gondban leszek, ugyanis általában Durarara néven csinálják a subberek, de már láttam Dulallala, meg DRRRRR! mittomén hogyan… maradjunk abban, hogy én mostantól Durarának hívom /csak hogy legyen egy új megnevezés is :P /

Ha megkérdezné valaki, hogy mihez hasonlít, akkor rávágnám, hogy Baccano! Egyébként ezt is nem régiben néztem, de egy külön posztban fogok róla írni, ha kedvem és erőm is lesz rá.

Tehát opening kúlos, és látszódik, hogy sokszereplős művel van dolgunk. Ezeket általában el szokták cseszni, de mivel ugyanazok csinálták a

Durarát, mint  Baccanot, bízok benne, hogy valami hasonló EPIC cuccot kapunk. És az ugyanazok alatt szó szerint ugyanazokat értem, ugyanis a light novelt, a mangát és az animét is az Ryogho Narita írta,aki a Baccanot is. Az animét készítő studió pedig szintén a Baccano-t készítő Brain’s Base. Csak hogy valami itthon is populárisabb animut említsek, amit ők készítettek: D.Grayman.

Ha a storyt kellene vázolnom, nem tudnám. A mangát nem ismerem, a novellát nem olvastam és az anime úgy lett megcsinálva, hogy minden egyes epizód egy puzzle darabként funkcionál. A végén mindenre fény derül majd.. remélem. Egyelőre az első két részből kiderült, hogy Ryougamine Mikado egy fiatal srác Tokyoba megy tanulni és találkozik a legjobb barátjával, akivel elmegy várost nézni, meg ismerkedni. Mikadoról nem mondanám, hogy főszereplő típus, sőt az animében, ha minden igaz nem lesz főszereplő, de egy egy epizód erejéig bárki lehet főhős. Van itt fej nélküli motoros, 2 méteres orosz-afroamerikai sushi szakács, egy rakat Otaku, emberrablók, öngyilkos jelöltek, misztikus emberkék és még nem lehet tudni, hogy milyen szerepük lesz a továbbiakban. Szerintem ennél többet egyelőre nem érdemes írni a sorozatról.

Az openingje /tükrözve a poén kedvéért, de így is jó/ :

Egyet tudnéék ajánlani, ha valakinek nem sürgős, akkor szedje le és egyszerre nézze meg majd az egészet, mert hétről-hétre várakozni kín. ;)

Ha valakit érdekel és ért a torrenthez, akkor a gg csapat feliratát ajánlom.

Jó szórakozást!


Hanamaru Youchien avagy cukitúltengés…

Többen mondták már, hogy ez az anime milyen jó lett és hogy nem is gáz, hogy óvodáról szól. Volt egy kis időm, így belekuttantottam, hogy mitől lehet jó a Hanamaru Kindergarten.

Körülbelül hasonló meglepetés ért, mint az őszi szezonban a Kimi ni Todoke esetében. Kaptunk egy egyszerű kis történetet, egyszerű szereplőkkel és viszonylag szép arttal. De az egészet olyan szépen összepakolták, hogy már emiatt jó nézni.

Nagyvonalakban vázolom a történetet: Tsuchida-kun a főszereplő. Egy fiatal pályakezdő, aki első munkanapjára igyekszik és közben összefut egy egyedül várakozó kislánnyal, nevezetesen a másik főszereplővel, Anzuval. Később kiderül, hogy Tsuchida-sensei Anzu óvóbácsija lett. Az ebből és a reggeli találkozásból adódó kisebb félreértések miatt Tsuchi első napja nem a legtökéletesebben indul. Nem lövöm le a poént, akit érdekel, az majd megnézi-elolvassa.

Említésre méltó szereplő még Yamamoto-sensei, aki óvónéni ugyanebben az óvodában. Tsuchi első látásra belezúg. Tehát még valami szerelmi szál is lehet a sztoriban később, bár nem úgy nézett ki, hogy lesz.

Tipikus slice of life animének tűnik, megspékelve egy nagy adag aranyossággal és poénnal. Ez volt a téli szezonban a második anime, amit képes voltam tekergetés nélkül végignézni.

Mangáját is megleltem mangafoxon, de még nem volt időm belekezdeni.

A mangaka, aki mindezt létrehozta: Yuto számomra nem ismerős, utánanéztem, hogy milyen művei voltak, igazából ez tűnik az első komolyabbnak.

Az animét a Gainax heggesztette össze. Majd meglátjuk mi lesz belőle, eddig nincs panasz sem az artra, sem az animációra.

Aki szereti a könnyed animéket, az aranyos artot és a kisgyerekeket /mindenki értse jól.. :P / annak szerintem ajánlható.

A wikipedián Seinen van írva a műfajhoz.. hogy ez mennyire helytálló azt nem tudom, de lehet benne valami.


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.